2014. december 30. 00:53 - SzerencseVadász

Rulett játékbemutató 3.

7 pörgetésből €3,25 nyereség

Számjegyeken alapuló rulett stratégia

(1-es számú bloglecke bemutató - előzetes)

 

Trendek találkozása

 A teljes játékból csak egy találatot emelek ki, a részletes elemzés a blogleckében lesz megtalálható.

Ismét belefutottunk egy ismétlődésbe. Az ismétlődés történhet direktben, vagy fordítottan, mint ebben a játékban is látható. Ez volt az egyik trend, a másik pedig a helyi érték tükröződése.

A rulettjátékokban a tükröződés szintén egy gyakori trend. Ha jobban belegondolunk, akkor kettős tükröződés történt. Egyrészt a helyi érték,- másrészt a számok ismétlődésének tükröződése. (9/32 <> 32/9)

A rulett egy szeszélyes kisasszony

Akik régebb óta figyelik a számjegyeken alapuló stratégiáról írtakat, azok most biztosan felkapják a fejüket, mert azonnal felfedeznek egy ellentmondást. Ugyanis ebben a játékban a helyi érték tükröződésének nem egy klasszikus esetével állunk szemben. A rulett már csak ilyen! Nem adja meg könnyen magát! Ugyanakkor mégis van egy olyan belső logikája ennek a helyi érték tükröződésnek, amiből következtetni lehetett arra, hogy a „0” helyi érték fog következni.

Miközben írtam a fenti sorokat, észrevettem valamit, amire játék közbe nem figyeltem fel, pedig nagy találatot lehetett volna elérni vele. Igazi csemege lesz a leckét olvasók számára. El is mentettem a feljegyzést, nehogy kimaradjon.

 

Játékelőzetes

A youtube videoban a valós játék hitelesítése, és egyes találatok sorrendje van bemutatva.

rulett_youtube_banner_450x150.jpg

rulett_blog_lecke_1_bemutato_3_0.png

rulett_blog_lecke_1_bemutato_3_1_resz_anigif.gif

rulett_valosagshow_bemutato_2_600x70.jpg

Szólj hozzá!
2014. december 26. 16:55 - SzerencseVadász

Rulett játékbemutató 2.

28 pörgetésből €13,65 nyereség

Számjegyeken alapuló rulett stratégia

(1-es számú bloglecke bemutató - előzetes)

 

Egy nehéz nap "éjszakája"

Ebből csak annyi igaz, hogy ma két, nagyon nehéz játékon vagyok túl. Mindkettő sikeresen zárult és megdupláztam a pénzemet. A kettőből az egyiket emelem csak ki, és abból is a telitalálatot adó játékot. A többi játékmenet is ki lesz elemezve, de az majd a blogleckébe fog bekerülni.

Miért pont ezt az egy tétadást mutatom be?

A rulett blogleckék a számjegyeken alapuló rulett stratégia oktatásáról szól, és ez a találat szemlélteti a legjobban, hogy ez valójában hogyan működik, és miért igaz, hogy el kell vonatkoztatnunk a valós számoktól, és a rulett számait fel kell bontani számjegyekre, matematikai műveletekre, és nem utolsó sorban a számok tulajdonságaira.

Vajon lehetséges az Online rulettben egyetlen számot eltalálni?

Miért ne lenne lehetséges! Számos példa van rá, mint ahogy ebben a játékban is a 19-es szám emelt tétet kapott. Minden más szám, ami a biztonsági tétadás miatt kapott tétet €0,1-es zsetonnal lett megjátszva, egyedül a 19-es szám kapott kiemeltet tétet €0,4 zsetonnal. Ennek pedig egyetlen oka volt. Az előzményekben megjelent számok ismétlődése történt meg más formában. Az egyikben a valós szám számjegyeire megbontva jelent meg, a telitalálatnál pedig valós szám formájában.

 rulett_ismetlodes_trend_600x70.jpg

Rulett számok ismétlődései

Már unásig ismételgetem, de nem elégszer, hogy a rulettben a legerősebb trend az ismétlődés. Ennek olyan törvényszerű okai vannak, amik abból következnek, hogy a rulett szabályok nem engedik a számok végtelen megjelenítését, mert csak összesen 37 db számjegyet használ.

Egyszerű lenne, ha pusztán a számok ismétlődéséről lenne csak szó. Arról is (!), de az ismétlődéseknek számtalan formái vannak. Az ismétlődések ugyanolyan mintákat alkotnak, mint például a színek. Nem csak a szín képezhet mintát, hanem akár egy szám, vagy egy számhoz tartozó tulajdonság (egyjegyű/kétjegyű, páros/páratlan stb)  ismétlődése.

Sokan nem értik, vagy éppen nem fogadják el, hogy a természetben a legbriliánsabb programozó az emberi agy. Hihetetlen képességek vannak benne. Semmit nem tud olyan biztonsággal felismerni, mint a mintákat. Ha okosabbak akarunk lenni nála, akkor úgyis alul maradunk. Ha hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket, akkor a tudatalattink mindig ott fog állni mögöttünk és súg nekünk, mert az a dolga. A gondolkodás! Ezért szigorúan tilos módosított tudatállapotban játszani, vagy zavaró körülmények közepette. Jó dolog az okos telefon, de aki a buszon állva akar játszani két megálló között, ne csodálkozzon, ha elbukik mindent.

 

 

Mire képes az agyunk?

Megismerni az ismeretlent, vagy felismerni a megismertet. Agyunk csak azokat a mintákat képes beazonosítani, amiket már ismer, találkozott velük, mert nem megtanulni kell ezeket, hanem megismerni. A tudásunk lényege abból áll, hogy megismerjük, hogy a valóságban mi az, ami lehetséges, ami valóban előfordulhat. Ennek megismerése pedig nem lehetséges a megismerés folyamatának megkerülésével.

Sokféle véleménnyel találkoztam az elmúlt évek alatt. Volt, aki olyan szintre fejlesztette az önismeretét, hogy még nekem is tudott újat mutatni. A számjegyeken alapuló stratégia teljesen értéktelen dolog olyanok számára, akik kételkednek annak racionalitásában. Nem javallott azoknak, akik nem tudnak hinni az emberi agy képességében, ami mindenki számára adott, de vannak, akik ezt elnyomják, és saját maguk állítják fel azokat a tudati gátakat, ami soha nem engedi őket a számjegyeken alapuló stratégia megértése közelébe. Ezeket az embereket soha nem fogom tudni meggyőzni, és nem is akarom. Ha még nem találkoztál ezzel a teszttel, akkor feltétlenül végezd el! Mindössze 1 perc, és megfogod érteni, hogy milyen képességekkel bír az agyunk, és képes meglátni azt, amit csak a szemünkkel soha nem lennénk képesek.

Ne csak nézz, láss is! Szokták mondani, és mennyire igaz. Ezt toldottam meg azzal, hogy a szemeddel nézz, és az agyaddal láss! Ebben van a számjegyeken alapuló stratégia lényege!

rulett_agyunk_teszt_600x70.jpg

Bármennyire is erőlködsz, az eredeti képbe képtelen vagy belelátni azt, ami mögötte van, mert az  csak a szemed látja, amíg a másikat az agyunk látja.

 

Játékelőzetes

A youtube videoban a valós játék hitelesítése, és egyes találatok sorrendje van bemutatva.

rulett_youtube_banner_05_minta_450x150.jpg

rulett_kepek_banner_video_05_minta_600x70.jpgrulett_kepek_banner_video_05_minta_01_600x70.jpgrulett_kepek_banner_video_05_minta_02_600x70.jpg

rulett_video_05_minta_01_600x400.png

rulett_video_05_minta_02_600x400.png

A számtani sor (18,19) bekövetkezését erősítette, hogy a 18 előtt nulla volt mind a két esetben. Így "beindult" az ismétlődés trend, aminek az alakja a második esetben is lehetett volna más, nem csak a valós számalak. Ebben már a tapasztalatom segített, hogy ilyen esetben minek van a nagyobb valószínűsége. Ebből már arra is rájöhettél, hogy ez nem egyedi eset! A részletes bemutatóban az is benne lesz, hogy a többi szám miért kapott tétet, de ez már csak a első leckében lesz benne.

A folytatásban előkészítés alatt:

 

Videó: http://youtu.be/Q35NYLSad-I

  • 16 pörgetés > Nyereség €7
  • 24 pörgetés > Nyereség €27,7

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Ln1t8S_bNrM

Ebben, egy vesztésből egy nagyobb találattal sikerült kiszállni.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=r-yktg2nj6g

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=4S9v364ZYG8

rulett_valosagshow_bemutato_01_600x70_1.jpg

rulett_valosagshow_bemutato_3_600x70.jpg

Szólj hozzá!
2014. december 23. 20:36 - SzerencseVadász

Rulett játékbemutató 1.

17 pörgetésből €9,4 nyereség

rulett_nyeremeny_600x430_01.png

Számjegyeken alapuló rulett stratégia

(1-es számú bloglecke bemutató - előzetes)

Ugyanezen a címen volt egy közkedvelt oldalam, amin nagyon sok látogató fordult meg az évek során. A blogter.hu oldal megszűnésével egyik napról a másikra, az összes tartalom elveszett. Ugyanígy jártam korábban másik két oldalammal is. Az egyik a "Rulett Egyetem" volt, a másik pedig a "Rulett Akadémia". Mindkettő a buzz.hu oldalakon volt található. (Az utóbbi kettő tartalma el lett mentve, így újból elérhetőek lesznek)

Röviden az oldal tartalmáról

A Rulett Mánia oldalon a BLOG menü alatt található az a leckesorozat, amelyben részletesen bemutatom a számjegyeken alapuló stratégiát valódi pénzes játékokban kipörgetett számsorokon, nagyon részletes leírásokkal. Azon lévő tartalom nagyon sok év munkájának az eredménye. Jelenleg a világon egyedülálló megközelítése az online rulettjátékoknak. Jelenleg csak magyarul érhető el, de hamarosan angol nyelven is letölthető lesz.

Tekintettel arra, hogy rengeteg munka fekszik benne, ezért a leckékhez (jelenleg 6 db) csak fizetősen lehet hozzájutni. Minden leckét külön kell megvásárolni. A leckék ára $7, ami 2014.12.31.-ig akciósan $3,5- ért lehet megvenni.

Mitől lett más a számalapú rulett stratégia oktatása?       

Egyrészt folyamatosan frissül a dizájn, hogy még élvezhetőbb, és főleg áttekinthetőbb legyen a tartalom. Az igazi változás a korábbiakhoz képest az, hogy a közel 2 éves kényszerű leállás után (privát okok) folyamatosan bővülni fog a tartalom. Ez nem csak mennyiségi növekedést jelent, hanem a korábbi gyakorlattól eltérően a következőkben nem csak a megnyer találatokat vezetem le, hanem azokat is, amelyek veszítettek, vagy el lettek nézve,vagy esetleg kimaradtak a tétadásból. (Minden bemutatott játék hitelesített,és valós pénzen lett lejátszva.)

Ahogy a címben is olvasható, ezen az oldalon a  blogleckékbe betett részletes bemutatók előzetese kerül be, így a folytatást csak azok tudják megtekinteni, akik korábban megvásárolták, vagy most fogják megvásárolni a leckéket.

Játékelőzetes

 A youtube videoban a valós játék hitelesítése, és egyes találatok sorrendje van bemutatva.

rulett_valosagshow_video_letoltes_450x149_01.png

rulett_mintak_blog_lecke_00.png

 

 

 rulett_animaciok_600x70.jpg

 rulett_blog_lecke_1_bemutato_2_1_resz_anigif.gif

rulett_blog_lecke_1_bemutato_2_2_resz_anigif.gif

rulett_blog_lecke_1_bemutato_2_3_resz_anigif.gif

A folytatásban előkészítés alatt:

 

Videó: http://youtu.be/Q35NYLSad-I

  • 16 pörgetés > Nyereség €7
  • 24 pörgetés > Nyereség €27,7

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=Ln1t8S_bNrM

Ebben, egy vesztésből egy nagyobb találattal sikerült kiszállni.

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=r-yktg2nj6g

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=4S9v364ZYG8

rulett_valosagshow_bemutato_02_600x70.jpg

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása